2017. november 3., péntek

Mi a boldogság? / / vers

Marosi Katalin
Mi a boldogság?

Amikor száll a lelked, és nem vagy magad,
Mikor igazán a szívedből kacagsz.
Mikor a könny nem a bánat jele:
ennek az érzésnek boldogság a neve.

Mikor a madárzene a szívedig hatol,
Mikor megérted, más miről is papol.
Mikor a rossz már nem érdekel,
ígérem neked: akkor boldog leszel.

Mikor nem számít más, csakhogy élj a mának,
Mikor már te adsz szárnyat a madárnak.
Mikor a szív zenéje már a tiéd:
a boldogságod akkor az egekig ér.

Őrizd azt a lángot, vigyázz rá nagyon.
Nem alszik ki, hidd el, ha te nem hagyod.
A tűz örökké éghet, ha nevetsz:
így is lesz, ha szívedből szeretsz.


Pécs, 2017. 04. 24.

2017. szeptember 3., vasárnap

Búcsúzva tőled

(Marosi Katalin)
Búcsúzva tőled

Súgd a fülembe, hogy elveszítettelek,
S akkor talán, talán én is elhiszem.
Záporozzon szüntelen a könnyem,
Áztassa percről percre megviselt inged.

Ne hagyd, kérlek, hogy szeresselek,
Dobj el magadtól, ahogy az emberek.
Légy te is elvakult a dühtől, légy ember,
Ha ölelnélek én szüntelen, te kergess el.

Mondd el azt, hogy túl nagy a világ,
Az embertől hogyan búcsúzik a vágy,
Hogy míg élt az ember, csak szenvedett,
A haláltól származik csak édes kegyelet.

Mondd, hogy nem látlak már téged sosem,
Mondd, hogy mire Nem való a szeretet,
Súgd a fülembe mégis, látlak majd talán,
De nem kerül el minket sem a búcsúzás.

Dunaföldvár-Pécs, 2017. június 5.

2017. július 13., csütörtök

Mimmy újra hazavágyik

MIMMY ÚJRA HAZAVÁGYIK

Egyszer volt, hol nem volt, az őszi avarrétegen is túl, az egerek udvarában még mindig ott rabosodott a kis árva tündérlány, Mimmy. Igaz, hogy Merry még mindig nagyon jó barátnője volt, és mindent meg tudtak beszélni, de Mimmyből néha-néha előtört a keservesen kínzó honvágy. Ilyenkor szeretett volna megszökni ismét, de tudta, mivel nem sikerült a legpontosabban eltervezett kísérlete sem, így esélye sincs arra, hogy megint megpróbálja.
„Miért szomorkodsz megint, Mimmy?” Kérdezte Merry, amikor meglátogatta kis barátnőjét az egérlányka. A tündérke mély levegőt vett, és hosszas panaszkodásba kezdett. „Olyan régóta vagyok már itt úgy, hogy nem láttam az enyéim közül senkit. Haza akarok menni. Nagyon nem jó már itt lennem.” Merry nagyon sajnálta kis barátnőjét, aki már a ténylegesen hosszú idő alatt nagyon a szívéhez nőtt. De tudta, hogy nem jó, ha nem érzi jól magát Mimmy. Ha megint szomorú tündér lesz, akkor ismét elveszti a varázserejét, nem lesz képes használni a szárnyait.
„Mindenképp segíteni fogok neked.” Mondta Merry teljes meggyőződéssel, és eszébe jutott, hogy talán Cin is hajlandó lesz segíteni, hiszen ő volt az első, aki próbált beszélgetni a tündérlánykával. Most csupán egyelőre annyit tudott csak segíteni, hogy átölelte Mimmyt, és míg az el nem aludt, ott maradt vele. Tovább veszélyes lett volna, mert igaz már nagyon régóta barátok, de még mindig titokban kellett ezt tartani. Mert Rangdolph hiába szerette annyira a kislányát, Merryt, de a régi egér-tündér ellentét szabályaiban még mindig nagyon szigorú volt, mint egérkirály. És természetesen azt sem nézte jó szemmel, ha az uralkodócsalád tagjai közül bárki is szóba elegyedett volna a szolganép bármelyikével.
Amikor Mimmy elaludt, Merry óvatosan kibontakozott az öleléséből, betakargatta, és halkan settenkedve ment el a Cinnel közös hálóhelyiségükhöz. Nagy meglepetésére még a bátyját is ébren találta. „Merre jártál, húgocskám?” Kérdezte Cin, mire Merry bűntudatosan összerezzent. Nem válaszolt, de Cin mindenképp szeretett volna hallani egy hihető feleletet, így aztán addig nem hagyta békén Merryt, míg az beszélni nem kezdett. „De meg kell ígérned, hogy erről egy szót sem szólsz apuéknak.” Könyörgött csendesen Merry. „Persze, hogy nem szólok, tudod, hogy te is számíthatsz rám, ahogy én is rád. De mondd már, mi a baj?” Sürgette Cin, mert hajtotta a kíváncsiság. „Emlékszel még Mimmyre, akit apánk katonái ejtettek foglyul, és hurcoltak ide szolgálónak?” Kérdezte félénken Merry. „Persze, hogy emlékszem. Próbáltam is vele beszélgetni, de nagyon félénk volt, csak annyit hajtogatott, hogy haza akar menni. Viszont amikor hajtóvadászat volt miatta, akkor szerencsére én találtam rá, és segítettem neki hazajutni épségben, hogy kisebb büntetést kapjon.” Mondta Cin, és kicsit meg is lepődött, hogy Merry ezzel a témával hozakodik elő. „Nos, pont nála voltam.” Mondta ki Merry, és ahogy ez a néhány szó elhagyta a száját, hatalmas megkönnyebbülés lett úrrá rajta. Végre ennek a titoknak a súlya nem csak az ő vállát nyomja. „Tessék?” Csak ennyit tudott elsőre reagálni Cin. „Épp ezért eskettelek meg, hogy anyuéknak egy szót se szólj. Már nagyon rég járok hozzá. Összebarátkoztam vele.” Mesélte lelkesen Merry. „Jól van, nyugi, nem szólok senkinek egy szót sem. De nem gondoltam volna, hogy ilyen jól tudsz titkot tartani. Engem is lenyűgöztél.” Mondta még mindig meglepettségében Cin. „De van itt még valami.” Mondta csendesen egy idő után Merry. „Micsoda, húgocskám?” Kérdezte Cin kedvesen. „Haza kellene juttatnunk Mimmyt, egyszer és mindenkorra.” Ezen az egérherceg is alaposan meglepődött. Nem nagyon tudott jelen pillanatban jó megoldást találni erre a problémára. „Van valami terved?” Kérdezte meg inkább Merryt.
„Nem igazán, ezért kérdeztelek téged. De nincs sok időnk, mert nagyon kezd rosszra fordulni a helyzet. Beszélnünk kellene apuékkal. Valahogy meg kellene győznünk, hogy engedje szabadon Mimmyt. Egyértelmű, hogy nem bírja már sokáig, és valamit mindenképp tennünk kell. Senkinek sem érdeke az, hogy ismét elveszítse a varázslatot.” Aggodalmaskodott Merry, és Cin is egyetértett minden egyes gondolattal. „Mindent meg fogunk oldani együtt, húgocskám, csak nyugodj meg. Először talán azt kellene elérnünk, hogy egyszer-egyszer sétálni engedjék az erdőben Mimmyt, ha csak egy-egy órácskára is, akár a mi felügyeletünkkel. Igen, az lenne a legjobb!” Ötletelt máris Cin.
Másnap este sajnos egy fokkal ismét rosszabb lett a helyzet. Így aztán, mikor mindenki nyugovóra tért, és néhány perccel később egyre mélyebb álomba szenderült, Cin és Merry együtt mentek meglátogatni Mimmyt. Szegény kis tündér szomorkodva bámulta a csillagokat egyszerű kis levélágyából. „Sziasztok!” Köszönt kis elgyötört hangján, amikor meglátta az egértestvéreket.
Merry és Cin azonnal odasiettek hozzá, és megfogták a két kezét Mimmynek. „Annyira szeretnék már otthon lenni. Hamarosan itt egy újabb Karácsony, amit az otthonomtól távol kell töltenem. Meg fog hasadni a szívem.” Merry és Cin nagyon sajnálták, de volt bennük némi reménykedés, mert már volt egy terv a fejükben, amit készültek megosztani Mimmyvel.
„Találtunk megoldást.” Mondta Cin, majd átadta a lehetőséget Merrynek, hogy tolmácsolhassa.
„Megkérjük majd anyuékat, hogy néha-néha eljöhess velünk sétálni az erdőbe.” Mondta Merry, majd a leghalkabb suttogásra vette a hangját, és úgy súgta Mimmy fülébe. „Így talán majd egyszer haza is térhetsz.”

Ez valamennyi reménnyel töltötte el Mimmyt. Miután elbúcsúzott kis barátaitól, azzal a gondolattal aludt el, hogy talán a Karácsonyt majd már otthon töltheti az övéivel.

2017. július 8., szombat

Lili látogatása a tündérek udvarában

Egyszer volt, hol nem volt, az őszi avarrétegen is túl, boldog napot készültek eltölteni a kistündérkék. Ahogy korábban Granny és Morris felajánlotta, most végre elérkezett a nap, amikor Rosynak és Yummynak vendége jött az udvarba, méghozzá Lili személyében.
 Már kora reggel felébredtek, és még a szitakötők sem kezdték meg a munkájukat, a két tündérhercegnő már rohantak is a szomszéd faluba, hogy magukkal hívhassák kis barátnőjüket, Lilit. Persze Lili sem maradt olyan sokáig nyugton, már szépen felöltözve várta a két másik tündérlányt, és anyukája csomagolt neki könnyedebb váltóruhát is, hogy ne a legszebb ruhájában induljon majd Rosyékkal felfedezni az erdőt. Lóci és Lana csak hosszas beszélgetés után engedték útjára kislányukat, amiben elmondták neki, mennyi minden veszélyes, és mindig ügyelnie kell mindenre, legfőképp arra, hogy mikor, hova lép.
 Aztán, amikor végre elbúcsúztak, immár hárman indultak el az udvar felé. Granny tárt karokkal várta őket, és a különleges nap alkalmából a lehető legfinomabb ebédet készíttette el a szakácstündérekkel. Nagyon boldog volt, hogy a lánykái végre vendéget hoztak. Már várta ezt a pillanatot, amikor egy hozzájuk hasonló barátot mutatnak majd be. „Isten hozott téged itt, drága Lili, már nagyon vártunk!” Üdvözölte Lilit Morris is. Lili pedig nagyon boldog volt, hogy ilyen különleges helyen tölthet el egy napot, ráadásul a barátaival együtt.
Miután megebédeltek, elindultak felfedezni az erdőbe. Lili még soha nem merészkedett olyan messze, ami Rosyéknak a nagy kalandorkedvük miatt szinte természetes volt. „Annyira szép minden! Még sosem jártam erre.” Hatalmasakat játszottak a levelek között. Yummy manónak öltözött, Rosy pedig színes levélcsíkokat font Lili hajába. „Ez varázslatosan szép. Nagyon köszönöm. Annyira jó veletek!” Mondta Lili, amikor megnézte magát a patak tükör-tiszta vizében. „Örülök, hogy tetszik.” Mosolygott Rosy, és átölelte barátnőjét. Ekkor persze megjelent Yummy, és amint meglátta Lili haját, ő is hasonlót szeretett volna. „Nekem is, nekem is!” Kezdte el cincálni Rosyt, amíg az nem engedett, és nem fonta tele kishúga haját is szebbnél szebb levelekkel. Lili viszont megszánta barátnőjét, hogy már csak neki nincsenek efféle díszek a hajában, így hát mialatt Rosy Yummy haját csinálta, megfigyelte, hogyan kell, és így bár nem olyan ügyesen, de végül elég szépen meg lett csinálva Rosy haja is. Immár újabb boldogság keríthette őket hatalmába: pont, mint a legjobb barátnőknek, jelenleg még a hajuk is ugyanolyan. Most már ez is azt mutatta mindenkinek, hogy ők bizony összetartoznak.
 „Nem is tudom, hogy köszönhetném meg, hogy a barátotok lehetek. Elképesztően kedvesek vagytok.” Hálálkodott Lili, miközben a patakparton sétáltak. „Nem kell ennyiszer megköszönnöd, hiszen közénk tartozol. A barátunk vagy. Ami a miénk, az a tiéd is.” Mondta Rosy, Yummy pedig hevesen bólogatott.
„Lassan haza kell mennünk.” Hívta fel a figyelmét az időre Yummy Rosynak. „Igazad van. Menjünk, a mama már biztos finom vacsorával vár minket.” Felelte Rosy. „Nekem is haza kell majd mennem. A mama meg a papa már biztosan nagyon várnak.” Mondta Lili, miközben elkezdtek az udvar felé sétálni. „Nyugodj meg, épségben haza fogsz érni, de előbb vacsorázz meg velünk. Ehhez a mamánk is ragaszkodni fog.” Mondta Rosy, Lili pedig beleegyezett, hiszen tudta, hogy a szülei is biztosak abban, hogy ő jó kezekben van, és nem is kellett tévedniük. A tündérhercegnők szerencsére ma semmilyen bajba nem keveredtek bele.
„Olyan jó, hogy épségben hazaértetek!” Ölelte át mindhármukat Granny. „Gyertek vacsorázni, gyerekek, bizonyára már nagyon megéheztetek.” Mondta Morris, és a kis családját, meg Lilit a megterített vacsoraasztal felé terelte.
Lili még mindig nem tudta megállni, mindent, amit csak kapott, megköszönt. Közben pedig egymás szavába vágva meséltek a napról. „Rosy fonta a szép leveleket a hajamba!” Mondta boldogan Lili, mire Yummy is a szavába vágott. „Anya, nézd, apa, anya, nézzétek, Rosy nekem is megcsinálta!” Örvendezett. „Nekem pedig Lili készítette el, hogy mind a hárman ugyanolyan hajkoronával járhassuk tovább az erdőt. Olyan jó volt így együtt belenézni a patak víztükrébe.” Mesélt tovább Rosy is.
„Nagyon örülök, hogy ilyen szuper napotok volt.” Mondta Granny mosolyogva.
„Anya, apa, hazakísérhetjük majd Yummyval Lilit? Nem akarjuk, hogy egyedül menjen haza sötétben.” Kérdezte meg Rosy, amit már egész vacsora alatt csendben tervezgetett.
„Ez csak természetes, de szeretnénk mi is veletek menni. Nem szeretném én sem, ha visszafelé csak ti ketten jönnétek, ahhoz még nem vagytok elég nagyok.” Mondta Morris, mire mind a három kislány beleegyezően bólogatott.
De vacsora után még nem indultak el azonnal haza, hiszen Rosy és Yummy még kértek néhány percet. „Gyere velünk, Lili!” Kérték a kislányt, aki persze egy percig sem ellenkezett. Granny és Morris nem is sejtették, mi lehet ilyen fontos a lánykáiknak, ami nem várhat holnapig. „Csak szerettük volna megmutatni a szobánkat így a nap végén.” Mosolygott Rosy Lilire. A lányok mindig is úgy gondolták, hogy akkor kezdődik az igazi barátság, ha a legszemélyesebb titkaikat és dolgaikat is megosztják egymással.
„Nagyon szépek a levéltakaróitok.” Sóhajtott fel vágyakozva Lili. „Egyet se fél, holnap megyek, és keresek neked is valami csodaszépet! Meglásd, ebben profik vagyunk Yummyval. Az összest mi szerezzük az erdőben, és még eddig mindig találtunk ilyen különleges darabokat. Amint neked is találunk valami szépet, már visszük is.” Mondta Rosy, mire Lilit ismét elöntötte a boldogság, és egyszerre ölelte meg mindkét barátnőjét. „Ti tényleg igazi barátok vagytok! De most már sajnos tényleg el kell indulnunk haza, mielőtt még a szüleim nagyon aggódni kezdenének.” Mondta, és ezzel a két tündérhercegnő is egyetértett. Így aztán mind az öten – Rosy, Yummy, Lili, Granny és Morris – elindultak a szomszéd kis falu felé, ahol a ház előtt már kint várakozott Lana és Lóci. Boldogan ölelték át kislányukat, Lilit, a kis családnak pedig milliószor köszönetet mondtak, hogy épségben hazahozták egyetlen kislányukat egy szép nap után.
Még be sem értek teljesen, Lili már hosszas mesélésbe kezdett, hogy milyen napja volt, minden élményt egyszerre akart elmondani a szüleinek, így aztán elég nagy bonyodalmakba ütközött, de nem volt nehéz legyőznie őket. Csak szép sorjában kellett haladnia.

Granny és Morris pedig hazakísérték kislányaikat, és miután egy nagy fürdőzésben mind lemosták az út porát, ki-ki saját levélpárnájára hajtva fejét, mély álomba szenderültek.

2017. július 5., szerda

Borító

Nézzétek, milyen gyönyörű borítót kaptam Németh Balázstól ❤ Bizony, amikor majd megjelenik a mesekönyv, ilyen külsővel fog.